NOHAB-GM
 
Ha adója 1%-át jó helyen szeretné tudni, kérjük, támogassa vele a 18 éves NOHAB-GM Alapítványt!


Garancia erre a 18 évünk és az eredményeink! Sokat küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk 1%-ával 10 év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony újra hazánk vasútvonalait rója!

A mozdonyunk 2017-ben számos alkalommal jelent meg rendezvényeken, így a Vasúttörténeti Park vendégeként az Oldtimer Show-n, a Múzeumok Éjszakáján és a Kolbászfesztiválon, valamint Debrecenben a HEX-VA-VE egyesület kiállításán és az immár hagyományos tapolcai NOHAB-találkozón. 2017-ben először közlekedtettünk három különvonatot az év során: májusban Lovasberényig utaztunk a 6-os vonal még bejárható szakaszán, júniusban Tapolcára, Sümegre és az uzsabányai rakodóvágányra látogattunk el. Szeptemberben a DDC Kft. váci cementgyárának bejárása után a Börzsöny és Nógrád megye festői tájaira vittük utasainkat – ezzel vasúti történelmet is írtunk, hiszen a 75-ös vonalon ekkor járt először hattengelyes mozdony. A különvonataink szervezése során is a non-profit elvet követjük, a túráink szervezése során a különleges élmény és az elérhető ár a legfontosabb szempontjaink!

A „színfalak mögött” is sok tennivalónk akadt 2017-ben: újbóli üzembe állása óta először volt szükség a 010 kerékabroncsainak esztergálására, melyet a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. pusztaszabolcsi karbantartóbázisa támogatásként végzett el számunkra.

2016 óta egy nemzetközileg is kiemelkedő vasúttörténeti emlék, az egykori NOHAB-bemutatómozdony, a Di3.623 újjáépítésén és megőrzésén is munkálkodunk. A Svédországban tűzkárt szenvedett jármű Magyarországra érkezése mérföldkő volt számunkra, amely évekig meghatározza tevékenységünk súlypontját. 2017-ben nagy lépéseket tettünk meg a járműszerkezeti rész felújításában és az eredetihez közeli külső megjelenés helyreállításában. Elbontottuk a kiégett vezetőállás sérült részeit, több szerkezeti elemet új anyaggal pótoltunk, egyben előkészítettük a mozdony közel eredeti megjelenésének helyreállítását célzó átépítéseket is. Tervünk a jármű teljes, alapos felújítása, ezért 2017 során a mozdony épen maradt vezetőállásából és gépteréből is eltávolítottuk a főgépcsoportot, az erőátvitel, a segédüzemek és a villamos kábelezés nagy részét. A géptér kiürítése után egyik fő támogatónk, a FORT Kft. támogatás keretében végezte el annak homokszórását és alapozó festését. Megkezdtük az alkatrészforrásként vásárolt belga HLD 5201 hasznosítható alkatrészeinek kinyerését is, ennek a munkának a nagyobb része azonban 2018-ra marad.

A bennünket választó adófizetők 2017-ben több, mint 2,3 millió forintot ajánlottak fel alapítványunknak jövedelemadójuk 1%-ából. Számos támogatónktól kapunk évek óta rendszeres, vagy alkalmi adományokat is. Ezúton szeretnénk ismét köszönetet mondani mindezen adományokért és felajánlásokért – és nem utolsósorban mindazért a kétkezi munkáért és segítségért is, amely nélkül a 618 010 nem lehetne ma ennyire üzembiztos mozdony, és többi járművünk helyreállítását se folytathatnánk. Bízunk benne, hogy a kezdetek óta fizetett alkalmazottak nélkül működő alapítványunkat, eddigi tevékenységünket méltónak találja a támogatásra! Működésünk ezen sajátossága a garancia arra, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ehhez az SZJA-bevalláshoz kapcsolódó rendelkező nyilatkozat megfelelő helyén fel kell tüntetni az alapítvány adószámát és nevét:

18686074-2-43; NOHAB-GM Alapítvány

Figyelem! 2018-ban ismét változott a személyi jövedelemadó bevallásának rendje – ez az SZJA 1+1% felajánlásának módját is érinti. Megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, de a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik és továbbíthatják alkalmazottaik rendelkező nyilatkozatait. Alapítványunk 2018-as bemutatkozó nyomtatványában részletesen ismertetjük a rendelkező nyilatkozat benyújtásának lehetséges módjait és az idén érvényes határidőket.




Kérjük, segítse a civil szférát azzal, hogy rendelkezik személyi jövedelemadója 1%-áról valamely alapítvány vagy egyesület javára! Kérjük, segítse mozdonyunk üzemelését és műszaki színvonalának további emelését azzal, hogy a NOHAB-GM Alapítványt jelöli meg SZJA 1%-felajánlásának kedvezményezettjeként! Ha megteheti, kérjük, hívja fel környezetében élők közül mind több adózó állampolgár figyelmét alapítványunk tevékenységére, lehetővé téve ezzel, hogy mind többen méltónak találhassanak bennünket a támogatásra.

Érdeklődését és támogatását a vasútbarátok sokezres táborának nevében előre is köszönjük!



NOHAB-GM Alapítvány


   A NOHAB-GM Alapítvány 2018-as bemutatkozó nyomtatványa

   A NOHAB-GM Alapítvány adószámára kitöltött rendelkező nyilatkozat (EGYSZA nyomtatvány)
   Figyelem! A nyomtatványt 2018-ban ismét frissítettük; kérjük, ezt a változatot használja!

   A3-as falinaptár az alapítvány felhívásával

   Adobe Reader letöltése


 
— Ablak bezárása —